Már pénteken megnéztünk egy másik lakást itt a telepen, de fura elosztásúak voltak, azokat rögtön elvetettük. Vasárnap este viszont bementünk a "belvibe", a folyóhoz közelebbi lakóparkba, hogy ott nézzünk meg még két lakást. Természetesen sok szól mindkettő mellett, nehéz a döntés, és persze a kiskorúak sem könnyítik ezt meg. Tanácstalanok ők is, ahogy ez látszik Ábelen is a bár kényelmes, de fura színű kanapé előtt.
Reméljük, hamar kiderül, megyünk-e vagy maradunk. Kicsit óckodunk az újabb pakolástól, de ha menni kell, hát menni kell. Igyekszünk mobilak maradni.
Viszont a hazaút rejtegetett látnivalókat.
A jelző rudak megadták magukat. Kicsit. Talán látszik a fotón. (ha nem, a piros-fehér csíkos izét kell nézni).
A csodás kapu előtt pedig csodás lánykát. Kapura tessék ráközelíteni...
A költözéssel közelebb kerülnénk a folyóhoz, a jó kis bringaúthoz, rollert és görkorit is jobban bíró sétáló partszakaszhoz.
Az időjárásról még nem beszéltem. Ma... Míg otthon ismét meleg rekordtól tartanak, itt ma borús volt az ég, felhős, jó pár felhőszakadással. Jellemző még a nagy esti és nappali hőingadozás. 30 fok délben, 14 este. De nézzük, mit láttunk még útközben:
A szobor, amit mindig le akartunk fotózni, de sose mertünk...
A lakótelepi üzletek, amiket az emeletes blokkok elé építettek, csak mert volt még ott hely. Nem tudom, mennyire kivehető, de a bejáratokhoz vannak hozzáépítve a boltocskák, fodrászüzletek, stb...
A kertben felállított jurtát is láttunk...
És találtunk egy megbúvó mászófalat is...
Útközben aktívan pihentünk is...
És...
Ilyet sajnos nem láttunk :(
Izgalmas hétvége volt, arról nem is beszélve, hogy megkezdődött közben a felkészülés a helyi sakkversenyre. Mind az edző, mind a versenyzők "lelkesen" ismételték át az alapokat.
És hogy a hétvége biztosan hétvége legyen, muszáj volt egy kicsit társasozni is.














